A mai kordivat, korszellem leginkább úgy jellemezhető, hogy lebomló államhatárok, szabad mozgás, szakképzettség, szorgalom, a jakobinus bürokrata állam korszakának végrángásai – ahogy Martonyi János mondta tegnap, és ehelyett egy területi, regionális közösségekre épülő új világ, decentralizáció, tettrekészség és vállalkozó kedv. Erről szól ma az európai kontinens története, jelene, élete, és erről szól maga az Európai Unió is. Nyilvánvaló, hogy ez a magyarság számára is merőben új lehetőségeket kínál, a 10 milliós Magyarországé és a 4-5 millió, a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben élő magyarság egykori istencsapás-szerű szétszóratásának hátrányai valójában mára előnnyé változtathatók. Föltéve, hogyha ezt a szétszóródott és szétszabdalt Magyarországot az új világ, a kor divatának és kor szellemének megfelelően képes vagyunk egyetlen, jól működő gazdasági övezetté és hálózattá szervezni. Egyetlen dologra van csak szükség ehhez: egy szemléletváltásra, elsősorban az anyaországban, amely a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást nem segélyezésnek gondolja el, nem támogatásként gondol rá, nem hátrányt és nem tehertételt lát benne, hanem befektetést, közös hasznot, lehetőséget és gazdasági erőforrást. Vagyis az egész Kárpát-medencében – különösképpen a belmagyarok körében, a magyarországi Magyarországon – egy olyan szemléletváltásra van szükség, amely a határon túli magyarok támogatása helyett a nemzetegyesítést jelöli meg fő célként. Az első tézis tehát, hogy Magyarország jövője nem a 10 milliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van. Ma a legfontosabb akadálya, a legmagasabbra tornyosuló akadálya egy tisztességes, és az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikának éppen az, hogy az országvezetés nem néz szembe a valóságos helyzettel, hanem inkább a struccra emlékeztető módon, a nehézségekkel való szembesülés helyett homokba dugja a fejét. Mindenki tudja, hogy a növekedés csökken, a túladóztatás megbénítja a gazdaságot, nő a munkanélküliség, ikerdeficitje van a magyar költségvetésnek, illetve külkereskedelemnek, az államadósság pedig nő. Ha ezzel a helyzettel nem nézünk szembe, és nem mondjuk ki, hogy a nemzetpolitika fordulat mellett a következő választásokat követően gazdaságpolitikai fordulatra is szükség lesz, vagyis egy radikális adócsökkentési és munkahelyteremtési programot kell megindítani, ha ezzel nem nézünk szembe, akkor a magyar gazdaság nem erősödik meg, dinamizmusa továbbra sem tér vissza, és így reménytelenné válik a magyarországi magyar gazdaságból kiindulva egy Kárpát-medencei életerős magyar gazdaság fölépítése. Tőkés László tegnap Széchenyi Istvánt idézte: arról ír, hogy melyik nemzet fiai mitől félnek. Széchenyi szerint az angolok a szegénységtől, a franciák a nevetségességtől, a spanyolok az ördögtől, az oroszok a cártól, a magyarok pedig az elfajult és hűtlenné vált magyartól félnek a legjobban. A XX. században megjelent a modern baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen, amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. Így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék. Így rontották rá a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették az ő modern kori kiadásukban 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És nem ilyen harcias eszközökkel, de hát december ötödike is tulajdonképpen egy kormányzati rárontás a saját nemzetünkre. Kedves Barátaim, a baloldalra nekünk a jövőben szükségünk lesz. Ugyanis nemzeti egység nincs a baloldal részvétele nélkül. Ugyanis nemzetstratégiai célok állandósága nincs egy nemzetileg elkötelezett baloldal nélkül sem. Annak a reményében mondtam mindazt, amit elmondtam, hogy a hosszabb távon is kiszámítható nemzetegyesítési törekvések állandóságához arra is szükség van, hogy a magyarországi baloldal nemzeti fordulatot hajtson végre. Miért is zárhatnánk ki, hogy - hasonlóan egyébként a Kárpát-medencében található többi államhoz - a magyar baloldalnak is sikerül végrehajtania egyfajta nemzeti fordulatot. A jövőben a mainál sokkal erőteljesebben kell képviselnünk a magyar külpolitikában azt a véleményt, hogy az Európai Unión belül a kettős mérce nem fogadható el. És, hogyha a régi Európában a kisebbségi autonómia teljesen magától értetődő Katalóniától Dél-Tirolig, Finnországig, akkor az újonnan csatlakozott európai uniós országokban is ugyanilyen magától értetődő követelésnek, sőt, közösségi jognak kell lennie. A Kárpát-medencében a magyarok rovására tapasztalhatunk etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvéseket. Ez nem fogadható el. Találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek a magyarlakta vidékek adminisztratív szétdarabolására törekednek. Találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek a magyarok fizikai megfélemlítését célozzák. Elegendő, ha a Délvidékre gondolunk. Találkozunk a Kárpát-medencében, nem ritkán, egy-egy államon belül az igazságszolgáltatás magyarokkal szembeni elfogult működésével. Találkozunk magyar oktatási intézmények hátrányos megkülönböztetésével. Találkozunk magyarok lakta területek gazdaságilag hátrányos helyzetbe hozásának kormányzati törekvéseivel. Elegendő, hogyha csak itt Erdély országban az észak-erdélyi autópálya küzdelmekre hívom fel az önök figyelmét. Ezek a jelenségek mind a mai magyar Kárpát-medencei élet valóságához tartoznak. Ezekkel a törekvésekkel szemben védekeznünk kell. A státusztörvényhez hasonló merész, bátor, Európában elfogadható kisebbségvédelmi, ha kell, egyoldalú lépéseket is vállalnunk kell majd. Éppen ezért a Magyar Állandó Értekezletre továbbra is múlhatatlanul szükségünk van. Elfogadhatatlan, hogy a Magyar Állandó Értekezletet ilyen jelenségek mellett, mint amit az előbb néhány szóban megidéztem, hosszú idő óta nem hívja össze a magyar kormány. Sőt, nekünk majd abban kell gondolkodni a jövőben, hogy a Magyar Állandó Értekezletet hogyan lehet továbbfejleszteni valami öt világ magyar képviselet irányába, aminek a mainál sokkal jelentősebb konzultatív és talán néhány esetben döntési jogot is érdemes lesz majd átadni, illetve amelyre érdemes lesz majd ilyeneket ráruházni. Az állampolgárság kérdése nem kerül le a napirendről akkor sem, hogyha Románia belép az Európai Unióba. Részben azért, mert a Szerbiában és Kárpátalján élő magyarok, meg a szegény Horvátországban élő magyarok - akik már régen Horvátországgal együtt megérdemelték volna, hogy tagjai legyenek az Európai Uniónak - úgy tűnik, hogy még hosszú évekig nem lesznek tagjai az Európai Uniónak, tehát a kettős állampolgárság Erdélyországon kívül néhány más fontos, százezres nagyságrendű magyar közösségeknek továbbra is érdeke. A Magyar Igazolvány sem válik fölöslegessé a jövőben, kedves barátaim, mindig elmondom, ha eljövök ide önök közé, hogy akinek van, nagyon vigyázzon rá, mert rövid időn belül ez lesz a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma. A Magyar Igazolványnak ugyanis jelentősége lehet részben a kettős állampolgárság odaítélésének időtartamát tekintve, részben pedig a státusztörvényhez olyan jogok tapadnak - csak a szegény belmagyarok erről keveset tudnak, mert a kormánypropaganda ezt elhallgatja - amelyek nem tapadnak majd a kettős állampolgársághoz. Azok esetében, akik nem óhajtanak áttelepülni Magyarországra, hanem itthon maradnak. Egy Erdélyországban élő magyar számára anyagi értelemben, jogosítványokat tekintve, iskoláztatást, gyermektámogatásokat tekintve, a státusztörvény és az annak nyomán létrejött Magyar Igazolvány többet jelent majd, mint a kettős állampolgárság. Tehát a kettős állampolgárság idejében a szülőföldjükön maradó magyarok támogatásának továbbra is a Magyar Igazolvány lesz a legfontosabb jogosultsági dokumentuma. És végezetül még egy gondolatot szeretnék megosztani afféle tézis formájában önökkel. Ha megpróbáljuk megvonni a rendszerváltoztatás óta, vagy az 1990-es első választások óta eltelt 15 év mérlegét, akkor azt kell mondani, hogy a magyar jövő egyik fontos kérdése úgy fogalmazható meg, hogy a demokrácia az a jövőben is továbbra is csak az uralkodó szellemi, politikai és gazdasági elit csoportok projektje lesz-e, hogy a demokráciát a magyarországi magyar néptömegek is maguknak fogják-e érezni. Kimerültek a demokrácia eddigi működtetését jelentő lelki, szellemi tartalékok. Az embereknek nem a demokráciából van elegük Magyarországon, de elegük van abból, ahogy az elmúlt 15 évben a demokrácia működött. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden ízében rosszul működött volna. Ha nem tudjuk a négyévenként egyszer megvalósuló részvételt gyakoribb élménnyé tenni, ha nem tudjuk az embereket bevonni bizonyos kérdésekbe, ha nem tudjuk világossá tenni, hogy az ő véleményük szinte döntésszerű erővel történő figyelembe vétele nélkül nem születhetnek - nemzetpolitikai döntések Magyarországon, legyen szó gazdaságról, kultúráról vagy külpolitikáról - ha ezt az érzést nem tudjuk kialakítani, és e mögé nem tudunk tényeket állítani, akkor a magyar demokrácia legitimitása meg fog kérdőjeleződni. Hiába lesznek négyévente választások, kedves barátaim. Mert meggyőződésem szerint egy nemzetegyesítéses politikához nemcsak az Európai Unióra, hanem a magyar demokráciára is egy valóságos magyar demokráciára, magyarországi demokráciára is szükségünk lesz. Köszönöm szépen a jókívánságokat. A magyar polgári nemzeti keresztény tábor ereje az ma már nagyobb, szélesebb forrásokra támaszkodhat, mint mondjuk három-négy-öt esztendővel ezelőtt. Egy nagyon fontos minőségi változás történt az elmúlt négy esztendő során. Ugye egy-egy jó időpontban lekevert nyakleves állítólag a gyermeknevelésnél is csodákra képes. Ez a pártfejlődésben sincs másképpen, így a 2002-es nyaklevesnek minősíthető választási kudarc, reményeim szerint kiváltotta a szükséges pedagógiai hatást a mi esetünkben is. Remélem, hogy az elmúlt három év munkájában ennek talán már a nyomai láthatóak. Kérdésekre válaszolva: Kettős állampolgárság Kedves barátaim, nem véletlenül beszéltem, talán meglepően hosszan a baloldal nemzeti fordulatáról, kívánatos nemzeti fordulatáról Magyarországon. Ugyanis a kettős állampolgárság kérdése két módon oldható meg. Az egyik, - amely persze a szívünknek kedvesebb lenne, de készpénznek azért nem venném ezen út járhatóságát - ez a kétharmados többség megszerzése a parlamenti választásokon. Az ember szerénytelenebb pillanataiban, vagy amikor álmodik, a kettő nagyon gyakran közel esik egymáshoz, akkor úgy érzi, hogy a kétharmados többséggel szinte csodákra is képes lenne. És ebben csak kevés túlzás van, azt hiszem. Azonban Magyarországon nem véletlen, hogy ilyen helyzet ez idáig nem állt elő egyetlen politikai párt ilyen lehetőséghez sohasem jutott, a magyar választási rendszer ezt az ösvényt nagyon szűkre szabja. Egyszer volt már rá példa egyébként, 1994-ben, hogy egy politikai erő - most nem pártra gondolok, hanem egy erőre, és az MSZP-SZDSZ az egy erőnek is tekinthető - már kétharmados többséget kapott. Tehát én tartom kizártnak, hogy ez a jövőben is bekövetkezzen, és akkor megnyílhat az út az alkotmányozás, az önkormányzati rendszer átalakítása, a gazdaság gyors dinamizálása, és a nemzetpolitika alkotmányos újra szabályozása előtt is, beleértve ebbe a kettős állampolgárságot. A másik lehetőség, amely azonban inkább realisztikusnak tűnhet, az pedig az, hogyha nem is lesz kétharmados többség a polgári nemzeti és keresztény oldalon a következő választást követően, de olyan parlamentje lesz Magyarországnak, amely képes túllépni azokon a vitákon, amelyek a mögöttünk hagyott három évben megterhelték és megosztották. Miért zárnánk ki egy olyan újabb kegyelmi pillanat eljövetelét, mint amit már megtapasztaltunk egyszer, a státusztörvény megalkotásakor. Most mindegy, hogy ki, milyen őszintén szavazott a státusztörvény idején, mennyi volt az őszinteség és az álság, de végül is egy 96 százalékkal megszavazott törvényről van szó. A magyar státusztörvényt az akkori, 1998 és 2002 közötti parlament 96 százaléka megszavazta. Miért zárnánk ki, hogy a következő választást követően, amikor világosan külön tudjuk majd választani a mostani kormánypropaganda kártékony hatásától, meg tudjuk tisztítani azt a tényt, hogy mást jelent az állampolgársághoz kötődő jogok gyűjteménye, és mást jelent a Magyarország területén való éléshez kötődő jogosítványok és kötelezettségek gyűjteménye. A kettő különbözik egymástól. Hogy van olyan megoldás, ahol a magyarországi magyarok számára garanciát adhat a parlament, illetve a kormány, hogy a kettős állampolgárságot úgy is meg tudja valósítani, anélkül, hogy az gazdasági feltételt jelentene a belmagyarok számára. Miért ne zárnánk ki? Hogyha ezt sikerül világossá tenni, akkor akár egy 90 százalék fölötti nemzetegyesítési döntésre is képes lehet a következő Magyar Országgyűlés. Én az előbb elmondtam, hogy a szülőföldön maradók számára anyagi értelemben a státusztörvény többet jelent, mint egy kettős állampolgárság. Másfelől fontosnak tartottam, hogy a státusztörvény mögött, ha lehet, akkor az a 90 valahány százalékos közös nemzeti döntés ott legyen. Minthogy a kettős állampolgárság mögé most sem tudtuk odatenni, odavarázsolni a szocialisták támogatását, erősen kétséges, hogy 1998 és 2002 között ez sikerült volna. És miután a státusztörvény az egy feles törvény volt, a kettős állampolgárság pedig akkor is egy kétharmados törvény lett volna, azt meg tudták volna akadályozni a szocialisták, a státusztörvényt pedig nem tudták, és mint láthatjuk, szerencsére, miután nem tudták, nem is akarták. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy valami mozog a bokorban Budapesten is. Hogy az pontosan micsoda az a valami, azt most még nem tudjuk. De a megbízható hírek szerint Magyarországon titkos tárgyalások vannak készülődőfélben. Ami önmagában nem föltétlenül rossz, bár a titkosság valószínűleg inkább rossz, mint jó, de a tárgyalás ténye maga talán nem. Mi úgy tudjuk, hogy nemzetközi szaktekintélyeket hívott a magyar kormány Budapestre egy olyan titkos tárgyalás céljából, hogy megvizsgálják, hogy az Európai Unión belül a kettős állampolgárság megadásának milyen tartalma és formája ütközne, illetve nem ütközne európai uniós ellenállásba. Szerintem ideje, hogy a magyar kormány valóra váltsa az ígéretét, amelyet a népszavazáskor tett, hogy ő majd megoldja a kettős állampolgárságot népszavazás nélkül is. Drukkolunk nekik. De talán az érintett magyar közösségek választott szervezeteinek választott vezetői nélkül, a velük való egyeztetés nélkül talán nem érdemes titkos tárgyalásokba bocsátkozni. Úgyhogy örülnék, ha még mielőtt létrejönnek ezek a budapesti, készpénznek vehető, megbízható források szerint hamar létrejövő tárgyalások, azelőtt vagy a MÁÉRT keretén belül, vagy azon kívül, de a határon túli magyarokkal mindenképpen egyeztetnie kellene szerintem a magyar kormánynak. Magyarország miért nem szabta feltételként az EU-hoz való csatlakozás támogatásában Romániának Székelyföld területi autonómiájának megadását? Az Európai Unióhoz való román csatlakozási szerződés ratifikálását a magyar kormány, illetve a magyar parlament egy feles, tehát a jelen lévő képviselők 50 százaléka, plusz egy szavazattal fogja megtenni. Tehát hogy ezt a szerződést ratifikáljuk-e vagy nem, milyen formában, feltételekkel, vagy feltételek nélkül, az ma a magyar kormánytöbbség kezében van. Ennél sokkal szerényebb föltételeket sem fogadott el a magyar kormánykoalíció, amikor megpróbáltunk a széndéknyilatkozatot – mert a magyar parlament már tett egy szándéknyilatkozatot – kiegészíteni néhány fontos szemponttal, mintegy föltétellel. Ennél sokkal enyhébb föltételekkel. Akkor a magyar kormánytöbbség erről hallani sem akart, az erre vonatkozó indítványainkat leszavazta. Tehát ez a kérdés ebben a pillanatban, ha helyes címzéssel akarjuk ellátni, akkor nem nekünk, hanem inkább a magyar kormányfőnek kell, hogy címeztessék. A román csatlakozást egyébként a magunk részéről mi nem tekintjük – bár a magyar parlament fog erről dönteni – egy olyan ügynek, amelyben kizárólag a magyar parlament véleménye a mérvadó, az RMDSZ, illetve az Erdélyben működő, a magyarlakta területeken működő választott politikai szervezetek vezetőinek a véleménye szükséges, és ők egyébként a minél gyorsabb, minél zökkenőmentesebb ratifikálást szorgalmazzák. Érthető módon. Gazdaság Ezidáig az az evidencia-szerű képzet élt a fejünkben, hogy a magyar gazdaság sokkal kedvezőbb állapotban van, mint a román, perspektívái és dinamizmusa is kedvezőbb, mint a románé. Eljött az ideje, hogy ennek a kérdésnek a bizonyossága felől némi kétely ébredjen bennünk. Közép-Európában, kedves barátaim, kibontakozott egy olyan természetű gazdasági verseny, amelyet legpontosabban adóversenyként írhatnánk le, és amely versenynek mi nem a sereghajtói között vagyunk, hanem amelybe még be se neveztünk. Szlovákia 19 százalékos adókulcsot vezetett be, Románia 16 százalékosat. A Milánóból Temesvár felé közlekedő repülőgépekre nem lehet jegyet kapni. Észak-olasz kis- és középvállalkozók tízezrei árasztják el Dél-Erdélyt. Ha figyeli az ember a kolozsvári ingatlanárakat, meg az ottani gazdasági fejleményeket, meglepő dinamizmust tapasztalhat. Ha Magyarországról Szlovákia és Románia irányába megmozdult, egyre növekvő nagyságrendjét vesszük figyelembe, akkor szintén egy új jelenséget látunk. Ezek el kell, hogy gondolkoztassanak bennünket. És bizony, a magyar gazdaságnak be kell neveznie ebbe a regionális adóversenybe. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a mi közgazdászaink becslései szerint a német gazdaságnak az úgynevezett manufakturális, tehát termelőipara mintegy 25 százaléka a következő néhány évben ki fog települni Németországból, a közép-európai gazdasági versenyfutás egyik legfontosabb kérdése vagy versenyszáma éppen az, hogy hova megy majd ez a tőke. Hol jönnek létre tíz- és százezerszám munkahelyek majd ebből a nagy ipari kitelepülésből? Magyarország része lesz-e ennek? A mostani körülmények között mi ebben a versenyben – még egyszer mondom – még csak be sem neveztünk. Egy radikális magyarországi adócsökkentés, a magyar bürokrácia útvesztőinek jelentős eltorlaszolása nélkül reménytelen, hogy ebben a versenyben részt tudjunk venni, és a magyar gazdaság egy nagyon erőteljes reform előtt áll, már hogyha ebben a gazdasági versenyfutásban részt akar venni. Ha nem veszünk benne részt, nehogy meglepődjünk, hogyha a Románia és Magyarország közötti különbség minden elképzelésünket meghaladónál gyorsabban csökken majd a következő nyolc-tíz-tizenöt esztendőben.